Ez az írás a London School of Economics Felsőoktatásról szóló blogján jelent meg, átnyomtam a deepl-en, hogy a magyar közönség is el tudja olvasni. Az eredeti verzió itt elérhető: https://blogs.lse.ac.uk/highereducation/2024/04/11/is-authoritarian-liberalism-a-threat-to-academic-freedom/
Az autoriter liberalizmus veszélyt jelent az akadémiai szabadságra?
Nem csak a jobboldali támadások és a szélsőséges piacosítás jelentenek veszélyt a modern akadémiai életre – figyelmeztet Ziegler Dezső Tamás. A nem liberális hangok elnyomására törekvő hegemón liberalizmus a szemünk előtt rejtőzködve veszélyezteti azokat az alapvetéseket, amelyekre a modern akadémiai életnek épülnie kellene.
Az akadémiai szabadság ismét a hírekbe került. Míg az autoriter jobboldalról érkező támadások és a piacosítás széles körben negatívan hatnak az akadémiai szabadságra, ritkán esik szó arról, hogy a hegemón liberalizmus milyen szerepet játszik a konformista akadémiai élet megteremtésében, holott fontos kutatásaink vannak az öncenzúrázásról a nyugati tudományban. A liberalizmust a mainstream általában úgy mutatja be, mint egy jótékony, megengedő, a szabadságjogok kiterjesztését és a sokszínűséget támogató szellemi áramlatot, és a liberális mainstream ellenzőit káros illiberálisoknak és a demokráciát fenyegetőknek bélyegzik. Az általános kép azonban ennél összetettebb.
Az autoriter liberalizmus mindenkitől megköveteli az engedelmességet, aki az uralma alatt áll
Ha beszélhetünk mérsékelt és autoriter baloldalról és mérsékelt és autoriter jobboldalról, akkor beszélhetünk mérsékelt és autoriter liberalizmusról is. Ha egy autoriter politikai ideológia uralkodni akar, konformista, hegemón rendszereket akar létrehozni, kizárva azokat, akik nem értenek egyet vele, akkor a benne lévő autoriter dinamika hasonló a többi autoriter áramlathoz. Az az idő, amikor a liberalizmus az emberi jogokról, a fékekről és ellensúlyokról, a jogállamiságról szólt, elmúlt: az autoriter liberalizmus mindenkitől követeli az engedelmességet, aki az uralma alatt áll.
Viszlát pluralizmus, helló neoliberalizmus!
Bizonyos mértékig a körülményeink a kortárs liberalizmus krízisét mutatják. A liberális demokrácia éljenzése közepette elfelejtődött korábbi eszményünk: a plurális demokrácia. A tudományos életben az intellektuális pluralizmus feladása visszhangkamrák kialakulásához vezetett. Ha az autoriter liberálisok fenn akarják tartani hegemóniájukat, nem fognak olyan tudósokat alkalmazni, akik megkérdőjelezik álláspontjukat, mivel az intellektuális sokszínűség veszélyessé válik. Beszédes, hogy egy Journal of Controversial Ideas-ra (Vitatott Gondolatok Folyóirata magyarul) van szükségünk ahhoz, hogy a vitás kérdésekről értelmes vitát folytathassunk (a Journal of Controversial Ideas egy közelmúltban létesített folyóirat, melyet kimondottan azért kellett létrehozni, mert bizonyos gondolatok nem jelenhettek meg a folyóiratokban).
Patrick J. Deneen a Why liberalism failed (A liberalizmus kudarca) című könyvében a liberalizmus önző és individualista jellegét kritizálta. Láthattuk, hogyan vált az individualista, önérvényesítő tudós mintaképpé: kevesebb az együttműködés a tudományos közösségekben, és nagyobb hangsúlyt kap a személyes teljesítmény, ezáltal csökken a tudományos élet közösségi eleme. Deneen mellett Michael Wilkinson az Authoritarian Liberalism and the Transformation of Modern Europe (Autoriter liberalizmus és Európa átalakítása) című, Oxford University Pressnél megjelent könyvében kifejti, hogy a modernkori autoriter liberalizmus hogyan építette be magába a neoliberális gazdaságszabályozást, amely aláásta a demokratikus politikai közösségeket. Az akadémiai élet is ennek megfelelően változott: a magas tandíjak sokakat kizártak a tanulásból és a társadalmi emancipációból. Ez a piaci fundamentalizmus az egyetemeket üzletként értelmezi, és azt eredményezi, hogy az oktatók és tudósok jogait ugyanúgy megnyirbálják, mint a munkavállalókét a vállalatoknál, és a diákokat pedig vásárlóként (ügyfélként) kezelik.
A legtöbb ember számára értelmetlen
Ahogy a modern liberalizmus összeolvadt a kritikai tanulmányokkal, a liberalizmus értelmetlenné vált a tömegek számára, és ugyanez történt az akadémiai életben is. Ahogy Deneen fogalmaz: “míg a faji vagy szexuális identitásban gyökerező diákcsoportok igazságot követelnek, hogy teljes mértékben bekapcsolódhassanak a modern liberális társadalomba, a liberális individualizmusnak ellenálló összetartó etnikai csoportok, mint a kurdok vagy a hmongok, az üldözött vallási kisebbségek, mint a koptok, a nem városi nem-elit, mint a 4-H vezetői, és a vidéki szegények kevés figyelmet várhatnak a mai egyetemi liberálisoktól” (Deneen, 122. o.). Egy olyan akadémiai rendszer, amely kizárólag bizonyos kisebbségekre és az identitáspolitika körüli kultúrharcra helyezi a hangsúlyt, az emberek többsége számára irrelevánssá válik. Ha a hidegháborús liberalizmus feladta a racionalitás eszméjét, ahogy Samuel Moyn magyarázza, akkor a mai autoriter liberalizmus úgy kezdett működni, mint egy szekta: hitet, csodálatot és megadást vár a tudósoktól, nem pedig racionális elemzést. Az autoriter liberalizmusban a wokizmus a racionalitásról a vallásszerű hitrendszerekre és az ebből fakadó hitbuzgalomra való áttérés részévé válik.
A wokizmus egy lényeges váltás a racionális vitákról a hitvita jellegű irracionalitás felé
A hidegháborús liberalizmus örökségét vizsgálva a Liberalizmus önmaga ellen című könyvében Moyn bemutatja, hogy a népakaratot hogyan tekintik a demokrácia lehetséges veszélyének. Ebben az értelemben a liberalizmus oklofóbbá – az emberekkel és a demokráciával szemben ellenségessé – vált. Ez ösztönözte az autoriter liberálisok elitista, túlzottan magabiztos világképét és az elveikkel egyet nem értők elnyomását. Ezt az akadémiai életre alkalmazva láthatjuk, hogy ez a megközelítés hogyan torzította a társadalomtudományok bizonyos területeit. A nyugati tudományos életben ez számos tanulmányt eredményezett a populizmusról, az illiberalizmusról, a jogállamiságról és a mainstream liberális gondolkodáshoz kapcsolódó területekről (pl. LMBTQ-kérdések, gender mainstreaming). Más perspektívák azonban többé-kevésbé hiányoznak: nem liberális, nem európai hangok, konzervatív vagy baloldali nézőpontok, illetve nem mainstream vélemények (pl. posztfasizmus, a liberális demokrácia kritikája, nem mainstream feminista nézőpontok) alig jelennek meg. A liberalizmus tehát a sokféle nézetre gyakorolt dermesztő hatást: a konformizmus és az öncenzúra meghonosodott az akadémiai életben.
Az autoriter liberalizmus beágyazódott a magyar felsőoktatásba
Ahogy máshol a nyugati világban, az autoriter liberalizmus a magyar egyetemeken is visszhangkamrákat hozott létre. Az Egyesült Államokkal ellentétben azonban Magyarországon hiányzik a jelenség alapos kutatása. Ez részben az akadémiai szféra átláthatatlansága miatt lehet, de részben a Fidesz felsőoktatás és kutatás elleni támadásaira adott reakcióként is értelmezhető. Sokan úgy gondolják, hogy erkölcstelen lenne támadni a felsőoktatási és kutatási intézményeket, amikor azok már így is a kormány ostroma alatt állnak. Ennek következtében nehéz bizonyítani, hogy a liberálisok állami forrásokból finanszírozták saját kutatócsoportjaikat és központjaikat, figyelmen kívül hagyva az intézményeik érdekeit és céljait. Az átláthatóság és az elszámoltathatóság hiánya a magyar közélet más területeire is kiterjedt. A magyarországi társadalmi élet más szféráival ellentétben ugyanakkor nincs kiterjedt kutatás a tudományos életben alkalmazott álláspályázatokról, ahol a személyes kapcsolatokat és a hasonló gondolkodásmódot helyezték előtérbe a tudományos teljesítménnyel szemben. Ez komplett műhelyek működését torzíthatja, mivel a rosszul teljesítők feltétel nélkül ragaszkodnak feletteseikhez, hogy megvédjék törékeny pozíciójukat. Ráadásul, mivel a magyar liberalizmus nagyon naivan viszonyult a Nyugathoz, kiterjedt öngyarmatosítás és a saját hazájuk iránti mély megvetés jellemző sokakra. Ez a nyugati liberális értékek, köztük a neoliberális piacpolitika szinte kritikátlan elfogadásához vezet. A nyílt társadalomról és a veszélyes illiberalizmusról való beszéd így az importált identitásharcok mellett az akadémiai életben is normává vált. Orbán Viktor és a Fidesz megértette, hogy ez a mentalitás elitista és egy feltételezett erkölcsi felsőbbrendűségen alapul. A Fidesz autoriter válasza erre a jelenségre az volt, hogy megtámadta ezeket a régi struktúrákat, beleértve az akadémiai közösségeket is, ami nem segítette a pluralizmus ügyét, és a hegemóniáért vívott versenyt teremtett az autoriter jobboldal és az autoriter liberálisok között.
Orbán és a Fidesz megértette, hogy az autoriter liberális mentalitás elitista és egy feltételezett erkölcsi felsőbbrendűségre épül
Egy neoliberális utópia
Ahogy a magyar liberálisok beleszerettek a neoliberalizmusba az 1990-es évek elején, a (magas) tandíjakat normálisnak fogadták el, és az akadémiai életben egy neoliberális utópiát kezdtek el követni. Fontos megjegyezni, hogy nem a Fidesz, hanem a szocialista-liberális kormány volt az, aki a 2000-es évek elején sikertelenül javasolta a tandíj bevezetését. Ez a neoliberális mentalitás az oka annak is, hogy sok liberális tudós támogatja a mérőszámok (a tudománymetria) zsarnokságát, mivel a modernizációs elmélet idejétmúlt bűvöletében él. Személyesen is tanúja voltam annak, hogy a liberális establishmentből sokan mennyire nem tisztelték Magyarország vezető egyetemeit, amelyek 400-600 éves múltra tekintenek vissza. A liberális gondolkodás ebben a formájában a hagyományt nem értékeli, és inkább egy harcosan liberális, (pszeudo)metrián alapuló, elitista egyetemi modellt támogat, amely jobban szolgálná a fejlődést és a nyugatiasodást (modernizációt).
Ha a liberálisokat támadják, akkor csakis ők lehetnek a jók, és szükségszerűen a nem liberálisokat kell hibáztatni.
Az is bevett gyakorlattá vált, hogy az autoriter liberális világnézetet egyértelmű tudományként tálalják, és a hallgatókat a nem liberális vélemények elutasítására ösztönzik. Ennek eredményeként az autoriter liberalizmus olyan szellemi buborékokat hozott létre a magyar egyetemeken (ahogy más országokban is), ahol a hallgatók ritkán találkoztak a liberális mainstreamtől eltérő véleményekkel. A professzor szerepét félreértelmezték: a professzorok tábornokokká váltak, akik győzelemre vezették a diákokat a szellemi ellenségeik elleni háborúban; hatalmukban állt tönkretenni azoknak a karrierjét, akik nem értettek egyet velük. Egyes tudósok körül személyi kultuszok alakultak ki, másokra pedig nyomást gyakoroltak, hogy igazodjanak az autoriter liberális elvekhez. Ennek a jelenségnek a jobboldali autoritarianizmussal való kölcsönhatása figyelemre méltó, mivel a autoriter liberálisok ugyanúgy kezdték használni a biztonságiasítás eszközeit, ahogyan a Fidesz tette a menekültválság idején. Ha egy közösség az áldozat, akkor nem lehet elnyomó, nem igaz? Ha a liberálisokat támadják, akkor csakis ők lehetnek a jók, és szükségszerűen a nem liberálisokat kell hibáztatni.
Itt nem azt állítjuk, hogy a liberalizmus eredendően rossz: vannak nagyszerű eredményei. De egy befogadóbb akadémia fenntartásához vissza kell szorítanunk a liberalizmus autoriter elemeit, és vissza kell térnünk egy plurálisabb eszményhez, ahol a tudományosság nem az ideológiai indoktrinációról szól, hanem a kíváncsiságról, a vitáról és az érvelésről. És ha a jobboldali autoritarianizmust a pluralizmus felszámolása miatt bíráljuk, akkor ugyanezt a mércét kell alkalmaznunk az autoriter liberalizmusra is.
Rezervátum 