Sokáig elméleti felvetésnek számított Magyarország EU-ból való kilépése, az utóbbi években azonban egyre gyakrabban jelenik meg a közbeszédben. Mennyire tekinthető jelenleg reális forgatókönyvnek középtávon akár egy önkéntes, akár egy nem önkéntes távozás?
Szerintem ezt azért nehéz megítélni, mert legtöbbször, amikor egy állam működéséről gondolkodunk, egy legalábbis „valamennyire racionális” szervezetre gondolunk. Ugyanakkor a magyar kormányzati politika sok szempontból irracionális alapokon működik (ami számomra a politikájában a felvilágosodás-ellenesség egyik eleme). Elég csak a menedékkérőkkel való magyar bánásmód és a kormány uniós jogba ütköző gyakorlata miatt ránk kiszabott büntetésre gondolni: napi egymillió eurót égetünk el az uniós jog be nem tartására, tulajdonképpen a semmire. Az is mutatja ezt, hogy milyen erős hatása van a vezető „lelkiállapota” és aktuális (szellemi és fizikai) konfliktusai a rendszer egészére, de gondolhatunk a „vallásoskodás” mítikus szerepére az államszervezésben.
Kollégáimmal régóta mondjuk, hogy ez a fajta excepcionalista (a különállást preferáló) politika teljes szakításhoz – az Unióból történő kilépéshez – vezethet. Ugyanakkor én még mindig nem hinném, hogy eddig elmennénk. Ennek az az oka, hogy a Fidesz az uniós politikai térben szerintem egy „kihívó” (challenger) párt. A fő célja nem feltétlenül az, hogy kilépjen az EU-ból, és ezzel „sarokba állítsa” saját magát. A cél sokkal inkább az lenne, hogy az EU rendszerét alakítsa át a szélsőjobboldali szövetségeseivel. Ezáltal el tudná érni azt, hogy az általa preferált „értékek” megjelenjenek az uniós jogalkotásban és az uniós pénzekhez is hozzáférjen. Ehhez pedig az kell, hogy minél több országban kerüljenek olyan erők hatalomra, amelyek céljai sok szempontból hasonlítanak a jelenlegi magyar kormányzat céljaihoz. Ez számos helyen megtörtént, például Olaszországban, Szlovákiában, Ausztriában, Hollandiában. Annál is inkább reálisnak tűnik egy ilyen céltételezés, mert nem igaz, hogy a Fideszt az Európai Unió hathatósan képes lenne befolyásolni, hiszen százszámra, rutinszerűen hág át az ország uniós szabályokat (ez nem kívülről korlátozott rendszer tehát). A pénzek befagyasztásának jól láthatóan nincsen visszatartó ereje.
Emellett figyelembe kell venni azokat a belpolitikai faktorokat is, amik hátrányosan érintenék a kormányt a kilépéssel: egy olyan országban, ahol az emberek jelentős része támogatja az uniós kooperációt, visszaüthet, ha ezzel szembemegy.
Összefoglalva, én nagyon kevés esélyt adnék a kilépésre. De, pont a rendszer irracionális jellegéből eredően, nem is zárnám ki. Azt, hogy kvázi „kizárják” az országot, ezzel szemben majdhogynem kizártnak tartom: erre ugyanis nincs lehetőség az uniós jogban, és láthatóan jelenleg erre irányuló akarat sincsen az államok részéről. Ehhez az összes államnak támogatnia kellene az alapító szerződések módosítását, ami felesleges politikai zavart eredményezhetne, ha csak egy is ellenezné.
Ha hipotetikusan bekövetkezne a kilépés, melyek lennének a legfontosabb jogi, gazdasági és diplomáciai következmények Magyarország számára? Vannak olyan területek, ahol esetleg előnyök is elképzelhetők?
A magyar GDP 40-50%-át külföldi cégek állítják elő (az export árbevételének 80%át). Ezek a cégek jelentős részben azért vannak itt, mert Magyarország az EU része. Még az akkumulátorgyárak is azért jönnek ide, mert az ország uniós tagállam – az Unión kívülről legtöbbször vámot kellene fizetniük. Tény persze, hogy ezen cégek a profit egy részét kiviszik az országból. Ugyanakkor, még ezt is számba véve, lenne egy erős gazdasági visszaesés.
Az érdekérvényesítő képességünk is zuhanna a nemzetközi színtéren: gondoljunk bele, mennyivel hathatósabban tud egy Európai Unió gazdasági kérdésekről tárgyalni, mint egy jóval kisebb állam. Erre persze lehet mondani, hogy például az uniós kereskedelempolitika eddig is a nagyobb, fejlettebb ipari államok érdekeit képviselte. Ez viszont azon nem változtat, hogy egy viszonylag kis országnak rendkívül beszűkült nemzetközi tere lenne: azt gondolom, még kevesebb beleszólásunk lenne a nemzetközi folyamatokba. Az államok a globalizációnak köszönhetően egyre inkább függnek egymástól (ezt hívjuk interdependenciának). Ha homokba dugjuk a fejünket, attól még mi is, továbbra is függünk másoktól: csak ebben az esetben ennek a függésnek a kereteire még egy egészen enyhe hatásunk sem lenne.
Előnye persze lehet, csak szerintem a hátrányok messze nagyobbak, mint az előnyök. Én például előnynek gondolnám, hogy az erős legitimációs deficittel küzdő, újabb és újabb szakadkereskedelmi egyezményekhez nem kellene csatlakozni (ld. pl. az EU-Mercosur megállapodást). Én ab ovo a hasonló egyezményeket nem ellenzem, ugyanakkor régóta mondom, hogy lassítani kellene: szélesebb társadalmi konzultáció kellene a lehetséges előnyökről-hátrányokról, mert hiányzik a demokratikus hátterük (ld. itt a 162- oldaltól).
Szintén lehetséges előny, hogy bármilyen régióhoz (Kína, Oroszország) „szabadon” közeledhetne az ország. Ugyanakkor kérdéses, hogy ez mennyire hasznos: nagyon ellenzem, hogy Magyarország olyasfajta „függő” állammá váljon, amiket az orosz modern birodalmi külpolitika nagy számban létrehozott maga körül. Kínával pedig eddig is, az Unión belül is tudtunk gazdasági kooperációkat létrehozni. Az EU-Kína befektetésvédelmi egyezmény ugyan kútba esett, de kérdéses, hogy mennyire lenne ilyesfajta megállapodásokra Magyarországnak szüksége (valóban annyi magyar cég van Kínában, akiket védenünk kellene? És a kínai piacokra be tudnánk mi törni?).
Valaki előnynek tudná be, hogy a migráció fölött visszakapná az ország a kontrolt. A gond ezzel az érvvel az, hogy a hosszú távú vízumokat, a letelepedés és hosszabb távú tartózkodás szabályait eddig is a javarészt a tagállamok szabályozták (kivételek persze vannak, ld. a kvalifikált munkaerő, vagy a családegyesítés szabályait). Ez tehát jórészt sosem függött az Uniótól. Ennek egy szűk részterülete, a menedékjog az, ami felett visszanyerné az ország a kontrollt (de ezen a téren meg továbbra is élne az 1951-es genfi egyezmény). Ehhez képest viszont a magyar állampolgárok mozgása rendkívüli mértékben korlátozottá válhatna (ld. alább). Emellett a kontrollt számos területen elveszítenénk: a rendőri- és büntetőügyekben folytatott együttműködésben valószínűleg nem vennénk részt, így például kérdéses, hogy ha egy magyar állampolgár más uniós államba menekülne büntetőeljárása elől, elfogatóparancsot hogyan adnánk ki ellene.
A fentiek mellett, én szoktam kritizálni az Unón belül a demokratikus deficitet. Túlbonyolított a jogalkotás, a Bizottság elnökének megválasztása problémás (ld. a Spitzenkandidat-rendszer elvetését 2019-ben). A joganyag feletti kontrol hiánya demokratikus szempontból is vitatható (az állampolgárok nem fordulhatunk az Európai Bírósághoz egyfajta „utólagos normakontrolért”), az átlag polgár ráadásul nehezen kezdeményez jogalkotást. Kérdés viszont, hogy egy kilépéssel mennyiben lennénk beljebb? Azt gondoljuk-e, hogy ma Magyarország demokratikusabb mint az Európai Unió? Jobban és hatékonyabban működik, transzparensebb, átláthatóbb, a jogállamiság elveit betartja? Én ezt finoman szólva nem így gondolom.
Összefoglalva, szerintem gazdaságilag, diplomáciai oldalról tekintve, és az uniós kooperációt illetően is rendkívül káros lenne a magyar kilépés.
A magyar állampolgárok uniós jogai (munkavállalás, letelepedés, tanulás) hogyan és milyen ütemben változnának meg?
A magyar állampolgárok elveszítenék a jogukat az EU területén történő tartózkodásra, munkavállalásra és tanulásra, és az uniós polgárok is a jogot arra, hogy Magyarország területén tartózkodjanak. Ezt persze át lehetne hidalni különmegállapodásokkal, de ki tudja, hogy ezekre sor kerülne-e? A Brexit kapcsán a tudományon belül felmerült, hogy valamilyen jogi „barbatrükkel” lehetne arra hivatkozni, hogy mégiscsak uniós polgárok voltak a britek, és a briteknél élő más uniós polgároknak is lehetne valamifajta „továbbtartózkodási jogot” biztosítani. Ugyanakkor az az igazság, hogy ez teljes mértékben az államokra van bízva. Ha tehát Magyarország kilépne, a legrosszabb esetben az Unió mondhatná, hogy rövid távú vízumért kell folyamodni még turista célú beutazás esetén is, az egyes tagállamok pedig mondhatnák azt, hogy hosszú távon, gazdasági céllal nem szabad magyar állampolgároknak náluk letelepedni. Ez sokszázezer magyart érinthetne negatívan, akik nyugati államokban élnek: az ő jogaik sem lennének garantálva.
Hogyan nézne ki egy vészforgatókönyv kiválás esetén? Pl. mi történne a kilépési szándék bejelentése és a tényleges távozás között?
Alapesetben a bejelentéstől számítva két év áll rendelkezésre arról, hogy hogyan varrja el az EU-t elhagyó állam a szálakat az Unióval. Ez nagyon kevés, és igen komoly káoszhoz és jogbizonytalansághoz vezethet. A Brexit kapcsán is láttuk ezt: még jóval később is alkalmaztak uniós szabályokat. Nincs részletes szabály arra sem, hogy miben, hogyan és mikor kellene megállapodni. Ez a felek tárgyalásainak függvénye.
Ehhez kapcsolódóan: pl. a Brexit után inkább könnyebb vagy nehezebb lenne visszakozni a feleknek?
Szerintem a Brexit speciális, nem hasonlítható Magyarországhoz. Egy jóval erősebb gazdaságú, mindig is excepcionalista gazdaságpolitikát folytató országról volt szó, aki az uniós joganyag egy részét nem alkalmazta korábban sem: elég csak a kimaradási (opt-out) jogokra gondolni, amiket a bel-és igazságügy területén kapott. Magyarországnak nem lenne ilyen erős befolyása szerintem. A német ipar magyarországi jelenléte persze jelenthet némi előnyt (hogy ne kelljen továbbköltözniük), de nem lehet azt megjósolni, hogy az elválás után mi történne. Ehhez a jövőbeli nemzetközi diplomácia helyzetét kellene látni, de üveggömbünk sajnos nincsen.
Gyakran idézett adat, hogy kormányoktól függetlenül elsöprő mértékben EU-pártiak a magyarok. A közelmúltban elmozdult ez a tendencia valamerre?
Egy ilyen kérdésre a közvéleménykutatók tudnák megadni a pontos választ. Én azt látom, hogy az emberek még mindig alapvetően hasznosnak gondolják az uniós kooperációt. Úgy is tűnik, hogy jóval magasabb az EU iránti bizalom, mint a kormány iránti (57 és 41 százalék), és sajtóhírekből úgy tűnik, hogy ez ráadásul növekszik. De arra már nem tudnék választ adni, ez mennyiben a metodológiának tudható be, és mennyiben valós szám. Az mindenesetre elmond valamit, hogy a „hazai válaszadók 82 százaléka vélte úgy, hogy az uniós tagság hasznos volt Magyarországnak”.
Mit gondol, valóban válságban van a teljes EU fennmaradása?
Szerintem van egyfajta válság: nagyon erős dezintegrációs tendenciák vannak az Unión belül. Ugyanakkor nézetem szerint az Unió mindig is így fejlődött: folyamatosan jelen volt benne a dezintegráció (amikor államok eltávolodnak egymástól) és az integráció (amikor bizonyos területeken közelednek egymáshoz). Ezek a folyamatok egyszerre is jelen lehetnek egy ilyen rendszerben (pl. a migráció megítélése területén távolodhatnak egymástól, míg mondjuk a külpolitika területén közeledhetnek egymáshoz).
Emellett persze az EU összeomlásával szeretnek még a tudományon belül is riogatni. Én ugyanakkor ezt egy tudománytalan „világvége forgatókönyvnek”-nek gondolom. Az EU egy erős érdekközösség, érdekek hozták létre, és érdekek is tartják fenn. Nem hiszem, hogy összeomlana, nem véletlen, hogy az EGK-EK-EU ennyi ideig fennmaradt.
Egy felbomlás esetén el tudna képzelni előnyösebb társulást a magyaroknak? (pl. ami regionális, de szorosabb, mint a mostani EU-s)
Nem, nem tudok ilyet elképzelni. A visegrádi együttműködés még apróbb kérdésekben sem tudott a közelébe sem kerülni annak, ami az Európai Unió cizellált rendszere. Ezek az államok még azt sem tudják elérni maguktól, hogy az Unión belül megpróbálják az érdekeiket legalább bizonyos szűk területeken egységesen képviselni, amit egyébként egy óriási kihagyott lehetőségnek gondolok. Mi garantálná, hogy Unión kívül ez jobban menne nekik? Én erre semmi esélyt nem látok.
Rezervátum 